Hagyjuk, hogy a gyerek uralja a saját testét!
Próbáljuk megállni, hogy folyton a gyerek haját söpörgessük a szeme elől, hogy állandóan kihúzzuk a vállát, hogy a ruháját porolgassuk, a blúzát tűrögessük a szoknyájába vagy a gallérját igazgassuk. Az ilyenfajta sertepertélést a gyerekek úgy élik meg, mint a privát szférájukba való behatolást.
Ne másszunk bele a gyerek életének minden apró részletébe!
Kevés az olyan gyerek, aki örömmel hallja az alábbi mondatokat:
„Miért szántod a papírt az orroddal írás közben?”
„Ülj egyenesen, amikor leckét írsz.”
A gyerekek többsége erre az idegesítő: „Anya-a-a” vagy „Apa-a-a” felkiáltással reagál, melyeknek jelentése: „Ne piszkálj folyton!” „Szállj le rólam!” „Az én dolgom.”
Ne beszéljünk a gyerekről a jelenlétében, mintha ott sem lenne –függetlenül attól, hogy hány éves a gyerek!
Képzeljük el, hogy az anyánk mellett állunk, miközben ő a következőket mondja az egyik szomszédnak:
„Elsőben rosszul ment neki az olvasás, emiatt eléggé el is volt keseredve. De most már sokkal jobban csinálja.”
Ha a gyerekekről így beszélünk, akkor tárgyaknak, a szüleik tulajdonának fogják érezni magukat.
