A gyermek pozitív érzéseit elfogadni, viszonylag könnyen megy: “Nahát, Krisztofer a legjobb barátod? Milyen jó!” vagy “Szereted Apa palacsintáját? Nagyon örülök neki!”
A gond akkor szokott adódni, mikor valamilyen negatív érzést fejeznek ki gyermekeink, amire így reagálunk:
“Micsoda? Utálod? De hát ő a legjobb barátod! Meg akarod dobni? Meg ne próbáld!”
“Mi az, hogy unod a palacsintát? Hisz az a kedvenced. Apa nagy szeretettel készítette neked.”
Nem akarjuk elfogadni, nem akarjuk megerősíteni. De ösztönösen meg akarjuk javítani, legszívesebben eltüntetnénk az összes negatív érzést, ha lehetne, minél gyorsabban.
Na, de mit is mondhatnánk ilyen helyzetekben?
Adele Faber erre az esetre azt javasolta: “Ha nem tudod biztosan, mi a helyes, (mit kéne mondani) próbáld ki magadon!”
Tegyük fel, (hogy tanárok/óvónők vagyunk), hogy rosszkedvűen ébredtünk, nincs valami jó hangulatunk és még a fejünk is zúg kissé. Találkozunk egyik barátunkkal és ez mondjuk neki: “Hú de nincs kedvem ma dolgozni, semmi kedvem szembenézni azzal a sok hangos, veszekedős gyerekkel. Legszívesebben haza mennék és ágyban tölteném az egész napot!”
Erre a barátunk így reagál: “Hagyd abba a siránkozást! Nem is olyan rosszak a gyerekek. Mire beérsz, jól fogod magad érezni. Na, gyerünk, mosolyogj!”
Ha nem tetszik a válasz, írd meg, TE mit szeretnél hallani…
