Mikor nevezhetjük a bírálatot konstruktívnak, építő jellegűnek, és mikor destruktívnak, azaz bomlasztónak, károsnak?
A konstruktív bírálat csupán megmutatja, hogyan kell megoldani a kérdéses feladatot anélkül, hogy bármiféle negatív megjegyzést tartalmazna a gyerek személyiségével kapcsolatban.
A tízéves Lacika véletlenül kiöntött egy pohár tejet.
Anya: „Éppen elég idős vagy már ahhoz, hogy tudjad, hogyan kell tartani a poharat!
Hányszor mondtam már, hogy figyelj oda!”
Apa: “Hiába, nem tehet róla – ilyen ügyetlen. Mindig is ügyetlen volt, és az is marad.”
Lacika körülbelül egy forint értékű tejet öntött ki a „balesetet” követő gúnyos megjegyzések azonban a gyerek önbizalmának csökkentésével ennél sokkal több kárt okoztak. Ha valami baj történik, akkor ez éppen nem a megfelelő időpont arra, hogy a „vétkest” kioktassuk személyiségéről. Ilyenkor legjobb, ha magával az eseménnyel, nem pedig az eseményt előidéző személlyel foglalkozunk.
Mit csináljunk, ha gyermekünk valamilyen “rosszaságot” követ el?
Amikor a hétéves Dániel kiöntötte a tejet az asztalra, anyja nyugodtan ezt mondta: „Látom, kiömlött a tej. Itt van egy másik pohárral, és itt egy rongy is.”
Anya felkelt odaadta a tejet és a rongyot Daninak. Dániel megkönnyebbülve mondta: “Köszi Anyu!” Dani letörölte az asztalt, miközben anyukája segített neki, anélkül, hogy közben csípős megjegyzéseket tett volna.
