Adjunk dicséretet ajándékba!

Dicséretet ajándékba

Van egy olyan kincsünk, ami nem pótolható és értékesebb minden drágakőnél: a kapcsolat, az a ragasztó, mely a családtagokat összeköti. Viszont ez sérülékeny és törékeny, vigyáznunk kell rá, ahogy a kincsekre szokás. Nem szabad, hogy az apró-cseprő feladatok, az iskolai nyomás, a megfelelési kényszer elvegye tőlünk vagy kárt tegyen benne.

„Ez nem olyan egyszerű!” – mondhatnánk. Nem is állítottam, hogy családban élni, gyerekeket nevelni és mindeközben józan eszünket is megőrizni egyszerű feladat. Csak azt, hogy a lehetőség és a hatalom a változtatásra a mi kezünkben van. Egy gyors és hatékony praktikát szívesen megosztok most itt, ami segítségünkre lehet és megszépítheti az előttünk álló ünnepet is.

Dreikurs (amerikai pszichológus) mindig azt kérdezte, hogy vajon érzik-e gyerekeink, hogy szeretjük őket? Vajon a sok nyaggatásból, rászólásból, kioktatásból és építő kritikából érzik-e, hogy valójában mit is érzünk irántuk? A kritika általában hamarabb jön a szánkra, mint a dicsérő szó. Szülőként felelősségünk, hogy ez fordítva legyen. A gyermekeink önbecsülése sokkal értékesebb annál, mint hogy a véletlenre bízzuk. Talán már mi is észrevettük, hogy a külvilág nem szokott bőkezűen bánni a dicsérettel. Többnyire készpénznek veszi, hogy együttműködően viselkedünk. De kövessünk el néhány hibát, és máris keményen elmarasztalnak. Legalább otthon legyen ez másképp! Vegyük észre, hogy azon túl, hogy etetjük, ruházzuk gyermekeinket, más kötelezettségeink is vannak az irányukba, márpedig, hogy jóságukat megerősítsük.

Tévedés, hogy a gyereket leginkább kritikával tudjuk jobb teljesítményre ösztönözni. Ha azt emeljük ki, amit jól csinál, a gyerekek még jobban együtt akarnak működni.

Persze dicsérni nem olyan egyszerű. Sok szülőtől hallom, hogy azért nem mer bőkezűen bánni a dicsérettel, mert fél, hogy gyermeke elbizakodottá, beképzelté válhat. Természetesen az, hogy dicséretünk pozitív, nem elég.

Reálisnak is kell lennie. Ahelyett, hogy: „Okos vagy”, „Gyönyörű”, Ügyes vagy!”. Írjuk le, amit látunk, vagy amilyen hatással van ránk. Ha gyerekünk szobáját rendbe rakta, jegyezzük meg, amit látunk:

„A legók elpakolva, a kockák összeszedve és még az ágyadat is letakartad. Öröm ide belépni.”

Ezáltal pontosan tudni fogja, hogy milyen nagyra értékeljük, amit tett. Pozitív és reális! Gyerekünknek ezáltal nő az önbecsülése és az önbizalma, melyre nagy szüksége van.

Elgondolkodtunk már azon, hogy egy nap hányszor szólunk a gyermekünkre? „Fürdés, vacsora, lecke, öltözz fel, indulj már…” Az állandó utasítás és rászólás bizony bárki kedvét gyorsan el tudja venni. Ha a dicséretet már alkalmazzuk, ne felejtsük el a kritikák számát is csökkenteni.

A családunkban van egy szokás, már hosszú évek óta; ha bármelyikünknek mindenképp utasítania kell, figyelmeztetnie – kritizálnia – a másik családtagot, annak száma nem haladhatja meg a hármat.

Mikor ezt a szokást bevezettük, bizony a három alkalom már reggel nyolc óra előtt elfogyott. Ilyenkor gyermekeink mosollyal az arcukon közölték velünk: „Megvolt a három!” Mókás volt megálljt parancsolni magunknak és más lehetőségeket keresni, arra, hogy együttműködésre bírjuk gyermekeinket. Viszont amikor láttuk mekkora hatása van gyerekeinkre – és a párkapcsolatunkra – bátorítást éreztünk a folytatásra. Ma már sokszor a háromig sem jutunk el.

Az advent a nyugalom és a békesség időszaka kellene, hogy legyen. Kezdjük hát el az otthonunkban, hisz erről szól a szeretet ünnepe.

Tóthné Magasföldi Rózsa

Kapcsolódó cikkek

Hasznosnak találtad? Oszd meg ismerőseiddel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük