Személy szerint, ebből ez az egyik nagy kedvencem. Két dolog miatt is. Az egyik mert valamiért a srácaim erre nagyon fogékonyak, másrészt két nagy előnye van: büntetést helyettesítek, – előzök meg – vele, illetve már egy kicsit az önállóságukat is támogatom.
Talán jelentéktelennek tűnik egy felnőtt számára, ha olyan kérdésekben kérjük a ki a gyerek véleményét, mint hogy teli vagy fél pohár tejet kér-e vagy most ír leckét vagy a fürdés után, de a gyerek számára minden ilyen apróság arra nyújt lehetőséget, hogy valamiféle kontrollt gyakorolhasson a saját élete felett. Olyan sok mindent kell egy gyereknek megtennie, hogy nem csoda, ha rosszkedvűvé és kezelhetetlenné válik.
„Be kell venned az orvosságot!” vagy “Ne dobolj az asztalon!”
“Hányszor mondtam már neked, hogy amit elkérsz azt add is vissza. Soha többé nem adom kölcsön a szerszámaimat!”
Ha választhat, hogy az elvégzendő feladatot hogyan is csinálja meg, sokszor már maga a választás lehetősége elegendő ahhoz, hogy a rosszkedvét elvegyük.
„Látom, nagyon nem ízlik neked ez a gyógyszer. Szörppel vagy teával tudnád könnyebben bevenni?”
“Ha dobolni szeretnél megteheted kint az udvaron vagy a szobádban!”
“Te döntesz: továbbra is kölcsön kérheted a szerszámaimat, ha időben visszaadod őket. Vagy lemondasz erről a jogodról.”
Adele Faber & Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje c. könyve
alapján összeállította: Tóthné Magasföldi Rózsa
